top of page

Én, a határaim és mások

WORKSHOP

Új suli, új arcok, új kezdet – de mi legyen a határaimmal?

14–15 évesen új iskolába, gimnáziumba vagy kollégiumba kerülni egyszerre izgalmas és nyomasztó. Végre valami új kezdődik – de közben ott motoszkál a kérdés:

„Hogyan fognak fogadni?”

„Mi van, ha nem tudom megmutatni magam úgy, ahogy vagyok?”

„Mik a határaim, és hogyan álljak ki értük anélkül, hogy rögtön konfliktus legyen belőle?”

Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a „Én, a határaim és mások – indul a középiskolás utam!” című 3 órás workshopon, amit 14–15 éves fiataloknak szervezek még a tanévkezdés előtt.

 

Ez nem egy tanóra, hanem egy játékos, beszélgetős, élményalapú alkalom, ahol:

  • Biztonságos térben gyakorolhatod, hogyan mutasd meg magad egy új közösségben.

  • Rájöhetsz, mi az, amit fontos, hogy mások tudjanak rólad – és hogyan tudod ezt elmondani.

  • Kipróbálhatod, hogyan mondj nemet úgy, hogy közben nyitott maradsz.

  • Felfedezheted, hogyan működik a másik ember, és hogyan kapcsolódhatsz hozzá ítélkezés helyett kíváncsisággal.

  • Kapcsolatba kerülhetsz másokkal, akik hasonló helyzetben vannak – és megélheted, hogy nem vagy egyedül az érzéseiddel.

Olyan fiatalok, akik

  • szeretnének könnyebben nyitni új helyzetekben,

  • szeretnék jobban érteni saját határaikat,

  • szeretnének kapcsolódni másokhoz, de nem mindenáron, 

  • és akik szerint önazonosnak lenni menő.

Mit tanulhatsz ezen a workshopon?

Ki jöjjön el?

A program időpontja:

2025. augusztus 7. 9:00-12:00

2025. augusztus 14. 9:00-12:00

Helyszín:

Nyíregyháza, belváros, regisztráció után küldöm a részleteket.

A részvétel díjmentes.

A helyek száma korlátozott (max. 6-6 fő), ezért kérlek, jelezd mielőbb a részvételi szándékod!

Gyere el a workshopra

Szeretnék csatlakozni!
 

Elérhetőség

  • Facebook
  • LinkedIn
  • YouTube

Feliratkoznál újdonságainkra?

Thanks for submitting!

© 2020 by SZBT Development Kft. 

bottom of page