Tévhiteim rabságában – 8 hiedelmem, amivel megnehezítettem az életem 1.rész

Azzal semmi újat nem mondok, hogy mindannyian hiedelmekkel éljük az életünket.

A hiedelem nem más, mint egy meggyőződés, aminek az igazságában hiszünk. Az alapját legtöbbször valamilyen tapasztalás, érzet alkotja, és mindig egy gondolat formájában jelenik meg. A hiedelmek segítenek bennünket abban, hogy boldoguljunk a világban. Azonban vannak olyan hiedelmeink, amik nem könnyítik, hanem inkább nehezítik az életünket, gúzsba kötnek minket.

Ebben a bejegyzés sorozatban nyolc olyan tévhitemet osztom meg veled, amiknek a rabságában éltem az életem egészen addig, amíg sikerült tudatosítanom őket és megszabadulnom a hatásuktól. Közel két évig tartó folyamat volt, aminek most elérkeztem egy igen nagy mérföldkövéhez.

Első tévhitem: Mindig erősnek kell lennem

Tedd fel a kezed, ha Neked is problémád van azzal, hogy sebezhetőnek mutasd magad. (Légy őszinte magaddal, ez az első, ami a legfontosabb az önismereti úton.)

Már gyerekként megtanultam, hogy ne mutassam ki, ha valami rosszul esik, vagy fáj, mert azzal csak még sebezhetőbb voltam azok számára, akik csúfoltak, bántottak. S nem csak az osztálytársaim, hanem egyes tanáraimat is a szóbeli bántalmazók sorában lehet említeni. Az általános iskola nem is volt a kedvencem, de még a gimi se, habár ott már azért nem volt jellemző a nagyon éles és bántó kritika.

A szülői minta is az volt, hogy mindent is meg kell oldanom, saját erőből. Nem sok alkalomra emlékszem, amikor sebezhetőnek láttam a szüleimet, vagy nagyon érzelgősnek.

Egész gyerekkoromtól kezdve kifejezetten zavart, ha gyengének tűntem, ha nem tudtam valamit én magam megoldani. Az évek alatt gyönyörűen belém ívódott, hogy bármi van, erősnek kell lennem, nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének látszódjak. Akkor még nem tudtam, hogy a gyengédség nem gyengeség, és az erő nem mindig azt jelenti, hogy egyedül kell megoldanom a dolgokat.

Az elmúlt két évben bejárt úton rájöttem, hogy a gyengédség jó, és akkor is erős vagyok, ha segítséget kérek, amikor arra szükség van.

Rájöttem, hogy az a belső hiedelmem, hogy mindig erősnek kell lennem, nem segít már tovább, és inkább akadályozott a fejlődésben. Nem tudtam előrébb jutni, ártott a kapcsolataimnak, és közben mentálisan és fizikailag is túlterheltem magam. Borítékolva volt egy nagyobb betegség, mint ahogy korábban is kerültem már kórházba kimerültség miatt. Túlhajszolt voltam, kiégett, megjelent a túlsúly, kezdtem elhanyagolni magam. Ezért úgy döntöttem, hogy elköszönök ettől a hiedelmemtől. Helyette megérkezett az önmagam szeretete, s annak a megértése, hogy attól még erős vagyok, hogy merem megélni a gyengédséget és tudok segítséget kérni.

Minden perce megérte az elmúlt két évnek, minden könnycsepp és zokogás, amik a felismeréseket követték.

Szeretnél elindulni Te is az úton? Szeretnéd elengedni a korlátozó hiedelmeidet, félelmeidet? Szeretnéd megélni az életed a maga valóságában?

Minderre lehetőséged van december 2-4. között. Ajándékozd meg magad ezzel a két és fél nappal. Remélem, találkozunk.