Tévhiteim rabságában 4. rész– 8 hiedelmem, amivel megnehezítettem az életem

Ahogy számba veszem a tévhiteimet ebben a cikksorozatban, kezdek rájönni, hogy mennyit haladtam előre a személyes fejlődésemben. Ebből is látszik, hogy időnként érdemes megállni is visszatekinteni a megtett útra. Eddig első sorban arra figyeltem, hogy merre megyek, hova szeretnék eljutni, de tudatosan nem tekintettem vissza az eddig megtett útra. Már ezért is megérte belevágnom az írásba.

Felszabadító érzés, amikor beazonosítok egy olyan viselkedési, gondolkodási, vagy érzelmi mintát, amire korábban nem volt rálátásom, ami a vakfoltomban volt. Azonban amint észreveszem, tudatosítom, onnantól kezdve már rajtam áll a döntés, hogy mit kezdek vele. Jó érzés kipakolni a hátizsákomból az oda nem illő, haszontalan dolgokat és így könnyebb csomaggal tudok tovább haladni.

Negyedik tévhitem: Csak akkor szeretnek, ha jó vagyok!

Hát ezt a hiedelmemet elég nehéz volt beazonosítani és tetten érni, plusz azt belátni, milyen hatással volt a működésemre.

Szerintem az egy alapvető emberi szükséglet, hogy szeretve érezzük magunkat. Nem hiszen, hogy bárki is arra gyúrna tudatosan, hogy utálják.

Azonban az a vágyunk, hogy szertve legyünk, sokszor oda vezet, hogy feladunk magunkból, nem mondjuk el a véleményünk, elhallgatjuk az érzéseinket stb. Gyakorlatilag szabotáljuk saját magunkat.

Arról már írtam a mentális jóllétről szóló cikksorozatomban, hogy akkor vagyunk igazán jól, ha az érzéseink, gondolataink, tetteink (viselkedésünk, cselekedeteink) és a beszédünk (kimondott szavaink) pozitív előjelűek és összhangban vannak egymással. Ha ez nincs meg, akkor frusztráltak vagyunk, rosszul érezzük magunkat a bőrünkben és akár meg is betegedhetünk.

Akkor, amikor úgy törekszünk arra, hogy mások szeressenek minket és igyekezzünk megfelelni a másik kimondott, vagy ki nem mondott, valós, vagy általunk annak vélt elvárásainak, hogy közben elvesztjük a kapcsolatot valódi önmagunkkal és megbomlik az egyensúly a gondolataink és érzéseink, valamint a tetteink és a kimondott szavaink között, akkor adunk teret ennek a tévhitnek. Nálam se volt ez másképp.

A legjobban ott tudtam tetten érni, hogy vezetőként és cégtulajdonosként nem szerettem számon kérni. Kiadtam a feladatokat, a célszámokat, és az esetek legnagyobb százalékában nem kérdeztem vissza, hogy mi a helyzet, vagy ha elmaradt az eredmény, akkor csak szépen, finoman jeleztem vissza, és azon gondolkodtam, hogy én mit csináltam rosszul. Nem akartam senkit megbántani. Persze volt olyan, hogy nálam is elszakadt a cérna, de ez nagyon ritka volt. Azt hittem, hogy ha követelek és számon kérek, akkor nem fognak szeretni.

Rá kellett azonban jönnöm, hogy a szeretet nem ettől függ. Hiszen lehet úgy is vezetni, számon kérni az eredményeket, hogy megmarad a szeretet és a kölcsönös tisztelet.

Amire rájöttem, hogy el kell engedjem a félelmem, hogy nem vagyok szerethető, hiszen jó ember vagyok, jók a szándékaim, s az, hogy szeret-e valaki, nem csak rajtam múlik, hanem a másik félen is. Azt is elfogadtam, hogy nem szerethet mindenki.

Ha úgy érzed, hogy ezzel a témával Neked is dolgod van és jó lenne valakitől segítséget kérni, akkor bátran keress meg.