Büdzsé-stressz? Útikalauz túlélőknek

Amikor friss vezetőként nekiláttam, hogy megtervezzem az éves büdzsé rám eső részét, a stressz szinte azonnal rám nehezedett. Emlékszem, hogy mennyire nyomasztónak éreztem, hogy rám hárul ez az új felelősség. 24 éves voltam talán, és tudtam, hogy a költségvetés nem csupán számokból áll; a vállalat egész következő évének kereteit kellett meghatároznom a saját szakterületemen. A felelősség súlya bénító volt, hiszen egyetlen rossz döntés komoly következményekkel járhatott volna – pláne, hogy ilyen fiatalon még nem is sejtettem, mennyire bizonytalan és előrejelezhetetlen lesz az üzleti környezet.

Azon kaptam magam, hogy napokat töltöttem azzal, hogy próbáltam előrejelezni a lehetséges forgatókönyveket, miközben tisztában voltam azzal, hogy bármi közbejöhet, ami felboríthatja a terveimet. Körülbelül sehova sem haladtam. A bizonytalanság csak fokozta a szorongásomat. Ehhez jött még az időnyomás – minden osztálytól adatokat kellett gyűjtenem, rendszereznem, és egy átfogó tervvé alakítanom – ki milyen szakemberekkel akar együtt dolgozni, milyen képzéseket szeretnének, lesz-e családi nap stb. A napok egyre inkább összefolytak, ahogy próbáltam mindent időben befejezni, és persze mikor omlott össze a gépem, és mikor volt kikapcsolva az automatikus mentés...

Nyilván ilyenkor.

És persze ott volt a felsővezetés elvárása is: tudtam, hogy a terveimről számot kell adnom majd fontos vállalati szereplők előtt, ami újabb nyomást helyezett rám.

A fordulópont akkor érkezett el, amikor rájöttem, hogy ez a hozzáállás egyszerűen nem fenntartható. Nemcsak az egészségemet tette próbára, hanem a hatékonyságomat is. Elkezdtem új megközelítést keresni, amivel csökkenthetem a szorongásomat, és végre fellélegezhetek. Első lépésként megértettem és beláttam, hogy a büdzsé nem kell tökéletes legyen. Nem egy kőbe vésett tervet készítünk, hanem egy (rugalmas?) iránymutatót, ami alkalmazkodhat az év során bekövetkező változásokhoz. Ez a felismerés már önmagában sok terhet levett a vállamról.

Aztán elkezdtem erősíteni a csapatmunkát. Korábban mindent magam próbáltam megoldani (pedig "we don't need another hero"), de rájöttem, hogy sokkal könnyebb, ha bevonok másokat is a folyamatba. Elkezdtem aktívan együtt dolgozni az egyes osztályokkal, kikértem a véleményüket, és együtt formáltuk meg a terveket. Ez nemcsak csökkentette a rám nehezedő nyomást, de sokkal jobb döntésekhez is vezetett, hiszen több szempontból láttuk a helyzetet.

A legnagyobb változás azonban az volt, hogy elkezdtem egész évben figyelni a pénzügyi eredményeket és terveket. Bementem olyan pénzügyi review-kra is, ahol nem volt direkt módon szerepem. Nem vártam meg az év végét, hogy hirtelen összeállítsam a büdzsét, hanem folyamatosan figyeltem az adatokat, rendszeres pénzügyi elemzéseket végeztem. Ezáltal augusztus-szeptember környékén már nem egy megterhelő, stresszes feladatként tekintettem a büdzsére, hanem egy logikus folytatásaként annak, amit már hónapok óta előkészítettem.

Az új hozzáállásom teljesen megváltoztatta a büdzsé készítéséhez való viszonyomat. Már nem egy félelmetes, kötelező rosszként éltem meg, hanem izgalmas kihívásként. Elkezdtem meglátni benne a lehetőséget a jövő formálására. Az éves tervezés közben olyan új stratégiákat dolgoztunk ki, amelyek elősegítették a növekedést, és ezek megvalósításának előre tervezése már nem tűnt annyira nyomasztónak.

Ma már úgy tekintek a büdzsére, mint egy kreatív folyamatra, amely lehetőséget ad arra, hogy előre gondolkodjunk, és közösen alkossunk valami maradandót a csapattal. A szorongás helyét átvette a lelkesedés és az izgalom, hogy milyen irányba fejlődhetünk tovább, és hogyan érhetjük el a kitűzött célokat.

Vannak a partnereink között olyanok, ahol még mindig a büdzsé a mumus, de a segítségemmel fellélegeznek, sőt, a múlt héten egy gyárigazgató coaching ülésen realizálta, hogy mennyi negatív érzést társít a folyamathoz, pedig már kisujjból is megy neki és szuper csapatának.